Történet

Az Airbus egy konzorciumként született a 60-as években az európai repülőgépgyártók azzal a célzattal hozták létre, hogy csökkentsék Boeing és a McDonell Douglas cégek óriási piaci részesedését. 1967-ben a brit, francia és német kormányok megállapodást írtak alá, az Airbus A300-as gyártására, a cég első modelljeként.Francia repülőgépgyártó cég 2005-ben több repülőgépet adott el, mint a nagy vetélytárs Boeing. Az Airbus több mint 50 000 embert foglalkoztat Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A repülőgépek gyártása Toulouseban és Hamburgban folyik. A cég székhelye szintén Toulouseban található.

A300

A 300 üléses repülőgép az Airbus első típusa volt. 1974-ben állították szolgálatba, és 2007-ig gyártották. A világ első szélestörzsű, két hajtőműves gépe volt. 552db-ot gyártottak belőle.
Alsószárnyas konstrukciójú gép. A szilárdság növelése, és a súly csökkentése érdekében a szárnyborításokat egyetlen darabból készítették.

Hossz: 54.80m
Fesztáv: 44.84m
Magasság: 16.62m
Szerkezeti tömeg: 81900kg
Maximális felszállótömeg: 170500kg


A310

Az 1980-as vége felé fejlesztette ki az Airbus. Az A300 rövidített változata volt. A gép törzsét lerövidítették, de a szárnyakat változatlanul hagyták. A hátsó vezérsíkot már kompozit anyagokból készítették. Befogadóképessége csökkent, de a hatótávolsága nőtt az eredeti változattal összehasonlítva. Nem volt sikeres típus, mindössze 255db készült belőle.

Hossz: 46.66m
Fesztáv: 43.90m
Magasság: 15.80m
Szerkezeti tömeg: 80142kg
Maximális felszállótömeg: 150000kg

A320

A320 A 80-as évek végére fejlesztették ki a típust az Boeing 737, és a DC9 konkurenciájaként. Első felszállása 1987-ben volt. A gépet a világon először látták el teljesen elektronikus vezérlésű kormányrendszerrel. Az alapmodell 150 fő befogadására képes. A gép több szerkezeti elemét műanyagból készítették. Két változatban készült, az egyik a 130-154 személyes A320-100-as, a másik a maximum 180 személy szállítására alkalmas A320-200-as

Hossz: 37.57m
Fesztáv: 34.09m
Magasság: 11.76m
Szerkezeti tömeg: 40529kg
Maximális felszállótömeg: 77000kg

A380

A superjumbo. A gép üresen kb. 260 tonna. Több mint 300.000 liter üzemanyagot tud befogadni, valamint 152 tonna árut, vagy több mint 600 utast. 2006 decemberében kapta meg a gép a légialkalmassági bizonyítványát. A gép tervezése 1994-ben megkezdődött A3XX néven. Először 2005 április 27-én emelkedett a levegőbe egy négyórás tesztrepülés keretében. Az első gépet a megrendelők közül a Singapore Airlines vehette át, a légitársaság kérésére a luxusosztályon 12 kétszemélyes hálószoba áll az utasok rendelkezésére. A repülőgép méretei miatt több repülőtér átalakítását kellett elvégezni eddig, és tervezik a jövőben is. Az első útjára a repülőjegyeket interneten árverezték el.


Hossz: 67.90-79.40m
Fesztáv: 79.80m
Magasság: 24.10m
Szerkezeti tömeg: 248570-286000kg
Maximális felszállótömeg: 560000-590000kg